Kezdőlap A szakember szemével Sír a nagyfiam 2019. március 23., szombat
Sír a nagyfiam
A 6 és 12 év közti gyerekek gyakran egyetlen nap leforgása alatt több új fogalmat is megtanulnak, barátságokat kötnek és mondanak fel, gólt rúgnak egy meccsen, aztán lemaradnak a versenyfutásban - voltaképpen nem meglepő, ha sírva fakadnak ennyi viszontagság közepette. A szülő nehezen viseli, ha szeretett kisfia/kislánya vigasztalhatatlanul zokog - pedig a pszichológus szerint mindent sajnos nem oldhatunk meg a gyermekeink helyett. 

Mit tehetünk?
Érdemes hagyni először is, hadd sírja ki magát. Akármilyen "nagy" lánynak vagy fiúnak tűnik is gyermekünk, az intenzív érzelmi élményre teljesen természetes válasz a sírás, és nem helyes tiltanunk. Álljunk mellette, és nyugtassuk meg, ha arra vágyik, s közben gondoljunk arra is, hogy talán egyszerűen csak elfáradt egy hosszú, tartalmas nap után.

Olyasmi is előfordulhat, hogy egy költözés vagy más nagyobb változás hatására az iskolás gyermek állandóan sírós, akár hetekig is újra és újra sírva fakad. A gyereknek joga van az érzéseihez - még ha a szülő tudja is, hogy voltaképpen jobban fogja érezni magát az új környezetben vagy helyzetben. Minden gyerek biztonságra vágyik, s természetesen "konzervatív", de fájdalma csak addig tart, míg fel nem fedezi azokat a remek dolgokat, amelyeket az újdonság tartogat számára.

Nem szabad elfogadnunk, hogy gyermekünk a sírást egyetemes gyógyírként kezelje - vagy a leghatásosabb zsarolási formaként. Ha tízéves lányunk ottfelejtette a vándortáborban a kedvenc tornacipőjét, és szívtépően zokog egész úton hazafelé, gondoljunk arra, hogy vehetnénk ugyan neki egy új párat, de valójában alighanem elég érett már arra, hogy egyedül is kezelje a helyzetet. Azzal segítünk neki, ha gyengéden megtanítjuk rá, hogy alkalmazkodjék és felelősséget vállaljon - s nem varázsolunk újabb és újabb megoldásokat helyette.

A kamaszkori könnyek talán még nehezebben kezelhetőek. Egy tizenéves szemében a legkisebb sérelem is katasztrófaként tűnhet fel. A világot a kamasz gyakran eredendően kezelhetetlennek, "túl soknak", "túl nehéznek" éli meg, és a stressz könnyekben talál utat magának. A fiataloknak ma nagyon gyorsan kell felnőniük, nagyon sokat követelnek tőlük az iskolában - valóságos szupermennek kéne lenniük ahhoz, hogy minden akadályt vegyenek. A kudarc a kamasznak rettenetesen fáj, és még jobban fáj, ha barátai - azok a kortársai, akiknek szemében szeretne lenni valaki - elutasítják vagy kinevetik. A barátok és társak megbecsülésének elnyerése élet-halál kérdés lehet egy tinédzser szemében. A sírás sokszor nem a megfutamodás, hanem éppen a megküzdés jele - méghozzá sokkal érettebb formája, mint a vadulás, a dühöngés, a letargia vagy a szexuális életbe való túl korai belemenekülés.

Nem szabad kamasz fiunkat/lányunkat bántani azért, ha sír. Próbáljunk empatikusan viselkedni, és ne bölcselkedjünk a magunk felnőtt tapasztalatával, mondván "úgyis kihevered!". Ez az ő fülében úgy szól, mintha az mondanánk, nem érdekel minket a baja, és nem vagyunk hajlandóak őt komolyan venni. Kérdezzük meg inkább: "hát ennyire rosszul esik? mi fáj olyan nagyon benne neked?"

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban: a sírás az öröm, a meghatottság, a boldogság egyik formája is! Tanuljuk meg értékelni gyerekünkben - és önmagunkban is! A könnyek nyelve ugyanis az élet és a szeretet nyelve is.

 

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.