|
Itt olvashat, illetve hallgathat bele a kedves Látogató a Createva Stúdió égisze alatt megjelent írásokba, riportokba, cikkekbe. Fontosnak tartjuk, hogy vállalkozásunkban az üzleti vonal mellett legalább ugyanolyan hangsúlyt fordítsunk a gyermekekre, szülőkre, gyermeknevelésre, amit küldetésünknek tartunk. Rendszeresen publikálunk a Mentor Magazinban, amely egy 2007 novemberétől már a lappiacon is megtalálható oktatási, egészség- és életmódmagazin, amely kilenc éven át a közoktatásban és a felsőoktatásban tanítók, oktatók számára jelent meg. A megújult tartalmú és arculatú lap a pedagógusok és a szülők mellett elsősorban azokhoz szól, akik élethelyzetük jobbítását mindenekelőtt önmagunk megújításától várják. A magazin ebben hiteles és a mindennapokban hasznosítható (azaz gyakorlatias) információival a szó szoros értelmében mentora, segítőtársa lehet mindazoknak, akik igénylik ezt, akik hisznek a folyamatos tanulás, önképzés életminőség-emelő szerepében. A Mentorral a maga nemében olyan hiánypótló, egyedülálló oktatási-, egészség- és életmód-profilú magazin került ki a lappiacra, amely az élethosszig tartó tanulással a középpontban, teljes egészében az oktatás-képzés aktuális témaköreivel, a testi-lelki egészség, nem utolsósorban egy magasabb színvonalú életmód kérdéseivel foglalkozik, azonnal hasznosítható információk nyújtásával. A hónapról hónapra megjelenő magazin minden egyes számában neves személyiségekkel készült interjúk, képzési és pszichológiai esetleírások, önismereti tesztek, konfliktuskezelő technikák, gyakorlati tapasztalatok segítik az olvasókat eligazodni az információk tömegében. http://mentormagazin.hu/ |
|||||||||||||
|
|||||||||||||
|
|
|||||||||||||
Médiaszereplés
A
Az
A Pozsonyi Pikniken való részvételünkről 
